Koppányvölgye Idősek Otthona

Karácsonyi ünnepség az otthonban 2018.

Különleges hangulatú időszakban köszönthetem Önöket ismét, egy újabb, magunk mögött hagyott év végén. Ez az időszak a szeretetről, törődésről, tiszteletről szól, melyet megelőz az advent, amely viszont a várakozásról, a készülődésről szól. És éppen ez a készülődés az, ami megadja az ünnep rangját, súlyát. Karácsony közeledtével ne gondoljunk a hétköznapok harcaira, zajaira, csendesedjünk el legalább erre a kis időre és gondoljunk mindazokra, akik legközelebb állnak hozzánk: családunkra, szeretteinkre, s azokra is, akik ma már nem lehetnek itt velünk. Hiszen az ünnepelni tudás hagyományát is ránk bízták felmenőink, akiknek oly sok mindent köszönhetünk, és akikről sohasem felejtkezhetünk el, ünnepeinken legfőképp nem.

Ezekkel a szavakkal köszöntötte Dr. Zana Szilvia a ház lakóit, hozzátartozóikat és minden jelenlevőt. Hangsúlyozta a szeretet, törődés, egymás iránti türelem fontosságát.

A karácsonyi műsorban felléptek Sümegi Gyuláné törökkoppányi lakos, Druskó László gondozott, Szemerédi Bernadett, a szarvasi Cervinus Teatrum művésznője, valamint az intézmény dolgozóinak gyermekei.

Az ünnepség alkalmával kerültek átadásra a jubileumi díszoklevelek, melyet hagyományaink szerint az öt éve az otthonban dolgozó kollegák kapnak.

A műsor végén gyertyát gyújtottunk és együtt énekelve körbeadtuk a "szeretet lángját", békés boldog karácsonyt kívánva egymásnak.